Az első idegeskedésekA göri hozzánk érkezése után néhány héttel ismételnünk kellett a kötelező védőoltásokat. Néhány telefonos egyeztetés után a szomszéd utcában lévő orvosi rendelőből hívtunk házhoz egy állatorvost. Miután nem volt még gyakorlatunk abban hogy milyen szakfogásokat kell alkalmazni ilyen esetekben.enyhe gyomorgörcs járta át az egész családot hiszen azon lelkiztünk hogy nem régiben érkezett hozzánk a kis jövevény és már is rossz élményt kap tőlünk.Előkészítettünk a kis rongyából lányom ágyára egy kis "fészket" gondolván azt hogy majd a paszta segítségével oda csaljuk és lefektetjük. Csodálkozásunkra a doktor úr azt mondta hogy tökéletesen megfelel az oltás beadására az a "büntető fogás" amit a tenyésztő mutatott lányomnak.Az oltást a göri megkapta, azt hittük számítanunk kell lázra, és egyéb kísérő tünetekre. Felkészültünk tehát a hosszabb dajkálásra de nagy örömünkre néhány órás alvással túl tette magát az állatka a történteken. Két dolog miatt ragaszkodtunk ahhoz hogy a görit itthoni körülmények között oltsák be az egyik az hogy jómagam és férjem mozgáskorlátozott, nehéz a téli időszakban a hely változtatás, de a másik fontosabb ok szükségünk volt egy szakember véleményére hogy hitelesen megbizonyosodjunk arról, hogy megfelelő körülményeket biztosítunk-e az állatka számára. Hiszen fontos tudni, hogy ő nem tud reklamálni szavakkal, és ha már magunkhoz édesgettük "anno" a görények nemzetségét mi emberek, kötelesek vagyunk legjobb tudásunk szerint maximális kényelmet biztosítani a számukra ugyanis a mesterséges környezet teljes mértékben kiszolgáltatottakká teszi ezt a csöppnyi, de annál erősebb, és makacsabb állatkát. Beszélgetésünk során említést tett arról a doktor úr hogy majdan a fülét ki kell tisztítani Alízkának ez viszont csak altatásban lehetséges. Megosztva ez utóbbi beszélgetést szakavatott görisekkel óva intettek attól hogy engedélyezzük az altatást, hiszen olykor ennek következtében elpusztulnak. Ennek tudatában lázasan keresgélni kezdtünk az interneten. Hallottuk ugyanis az említett göri tulajdonostól hogy léteznek úgynevezett "görényekre szakosodott" állatorvosok. Ők altatás nélkül is képesek bizonyos vizsgálatokra.
Dr. Pazár Péter
Hosszas kutatás után megtaláltuk az Állatorvosi Tudomány Egyetemen dolgozó egzotikus állatokkal foglalkozó orvost, Dr. Pazár Péter személyében. Miután ennyire többször gondok nélkül dajkálta a lányom a kicsi állatot, két érdekes dolgot tapasztaltunk nála. Az egyik -ma sem tudjuk mi okból- letört az egyik felső szemfoga. A másik dolog az hogy furcsán tátogott ( ez már meg szűnt). E két dolog kiderítése érdekében felkerekedtünk és elvittük görinket Péterhez. Meglepően nyugodtan viselte állatkánk a várakozást. De a vizsgálatnál már jó néhány -köztük az elmaradhatatlan pasztát is- be kellett vetni ahhoz, hogy minden területre kiterjedően alaposan ellenőrizni tudják egészségi állapotát. A doktor úr megnyugtatott, hogy nagyon sok görinek kitörik a szemfoga. De azt figyeljük, hogy az étkezése rendben van-e, mert a fogcsatorna begyulladhat- ez esetben sajnos ki kell húzni a fogat. a tátogásra okára nem tudott konkrét választ adni. Pici váladék volt a fülében ugyan, melyet fül cseppel orvosoltak. De különösebb problémát -mindannyiunk megnyugvására- nem észlelt. Pazár doktor úr is áldását adta a vega étkezésre."Te egyszer és mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél."Tanulság: Visel büszkeséggel, és el nem múló türelemmel kis kedvenceid gondját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése