Az első kellemetlen érintkezések (harapások)
Elhoztuk tehát a görit. Az első kellemetlen élményünk-amire számítottunk is- az első éjszakán megtörtént-itt nem a harapásról beszélek hanem arról a csatározásról, amit a mi kis új családtagunk éjszaka a ketrecben rendezett, de ez érthető, hiszen új körülmények, új emberek. Tehát az élmény: ketrec rágás, rángatás, kaparás, ugrálás. Mind ezt szakadatlanul és erővel. Amikor egyszer nálam elszakadt a cérna, és fel keltem az ágyból, és oda mentem a ketrechez, majd nyomda festéket nem tűrő szavakkal illettem a görit. Mind ezt nem kis hangerővel adtam elő. Ennek hatására görink csodálkozva nézett, és azóta nyugodtak az éjszakáink.
A harapások:
Bár tenyésztőnk állította hogy a kicsi göri kézhez van szoktatva, döbbenten tapasztaltuk hogy a kis jószág elég tetemeset tud harapni bármely testrészre. Miután a kezemet meg harapta és én balga módon kirántottam szájából kisebb fajta vér fürdő keletkezett a ketrec környékén. Azóta folyamatosan különféle trükkökkel próbálja lányom leszoktatni erről a csúf dologról. Én már részesültem fül harapásban is, és ezen rossz élmények következtében nem kis félelem érzet van bennem az állat irányába "tudom ezt mindenképpen muszály lenne leküzdenem" de nem egyszerű dolog.A görinket lányom neveli ugyanis én és férjem mozgássérültek vagyunk tehát nekünk nem tulzottan egyszerű...és úgy egyeztünk meg hogy ő neveli. Az idő múlásával a harapások persze ritkulnak. Most már megítélésem szerint ilyen kamaszkori próbálkozások vannak csak. De igazából erről a lányom tudna bővebben nyilatkozni. Úgy tűnik hamarosan teljes mértékben öl göri lesz a drága. A lakást minden esetre már egyre bátrabban járja körül, természetesen ha kiengedjük "lakhelyéről" mindig felügyeletet biztosítunk hogy nehogy pórul járjon a kicsi göri. De ezekről a "kirándulásokról" majd egy külön fejezetben beszélek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése