Barangolások a Dani tanyán

Ide érkezésekor a kis görink jó pár napig csak a ketrecben élte mindennapjait. Ennek több oka volt: időt hagytunk mind annyiunknak arra, hogy megszokjuk ezt az új és mégis felemelő helyzetet, hogy egy új kis élőlény teszi színesebbé minden napjainkat.Ugyanakkor félve attól, hogy a göri hosszas ketrec tartózkodás után depresszióba eshet. Egyre jobban biztattuk egymást legfőképpen lányomat, hogy előbb utóbb sort kell keríteni arra hogy megfogjuk kiengedjük, azért hogy fokozatosan megismerje környezetét. Hossza lelki masszázs után a lányom nehezen de eleget tett annak hogy szabadjára engedjük a görit. A kicsiny állat nagyon félve fokozatosan fedezte fel a körülötte lévő világot. Először a lányom szobájában lévő tárgyakat szimatolta de éreztük és láttuk az állat viselkedésén hogy borzasztóan fél. A baj az volt, hogy ez a félelem fokozatosan ránk is át ragadt, lévén vadonatúj kisállat tulajdonosok voltunk (de jó hogy ezt már múlt időbe mondhatom) tartottunk attól hogy mi tévedtünk valamiben vagy rontottunk el valamit. Az interneten böngészve rátaláltunk egy görény tulajdonos közösségi oldalra, és egy kedves lánnyal beszélgetve elértük azt hogy személyesen is meggyőződjön arról vajon mi hibáztunk-e vagy a göri ennyire félős. Tapasztalatait össze gyűjtve arra jutottunk vele közösen, hogy egyenlőre túl sok az új dolog Alízkának és ezért tart mindentől. Kitaláltuk hogy egy úgynevezett "játék sarkot" alakítunk ki számára amikor kivesszük, és csak azon a területen engedjük játszani és ezt a teret fokozatosan növelni fogjuk. Biztonság érzetét azzal is próbáltuk növelni, hogy a tenyésztőtől kapott édesanyja szagával átitatott ruhadarabokat tettünk le a "megépített" játszótérre.